2010. június 16., szerda

CSBCS

Na sziasztok!

Eszter ma volt olyan kedves és kölcsön adta a laptopját, hogy tudjak egy kicsit internetezni, illetve blogot írni. Az az igazság, hogy a net itt egy nagy kalap szar. Fenomenálisan lassú, és örülök, ha 5 percenként nem szakad meg. Úgyhogy remélem, hogy legalább ezt a bejegyzést el tudom küldeni.
Először is minden rendben van velem. Semmi gond, élek és lélegzek. Csak ay internet baja miatt írok ritkábban. Az elmúlt bejegyzésem óta (amire fogalmam sincs, hogy mi volt) túl sok minden nem történt. Megjött a nemzetközi staff, úgyhogy most nagyon sokan vagyunk. Amúgy teljesen olyan érzésem van, mintha otthon lennék. Az angol anyanyelvűek, illetve az izraelieknek egy kisebb része is már magyarul káromkodik. Ennek az a hátránya, hogy mi már nem káromkodhatunk mindenhol anélkül, hogy ők ne értenék a nagy részét. A bazdmeg, a szajha, a kurva, és egyébb változatos káromkodások röpködnek ide oda. A Gyuri mesélte, hogy arra aludt el mult éjjel, ahogy az angol fiúk egymásnak káromkodnak magyarul. De nagyon nagyonügyesen tanulnak. Harris, Hollie vőlegénye megtanulta a CSBCS-t (nem részletezem, aki tudja az tudja), illetve a fracbát, amit általában a barátnőjének mondogatja. :-)
A kaját kezdjük nagyon unni. Szeretem a pizzát, ami itt kifejezetten jó, még akkor is, ha nincs rajt hús, csak zöldség, a sajt miatt. Viszont elegem van a spagettiből, a hamburgerből, és az édes cuccokból reggelire. Sajtos-parizeres szendvicset akarok!!! MOST!! :-) Tegnap a lányokkal a kajákról beszélgettünk... lassan ölni tudnánk egy adag lecsóért, pörköltért, rakott krumpliért és bármilyen nem porból készült, vagy konzervből kiönött kajáért. És a legszőrnyűbb, hogy még csak 2,5 hét tellt el!!!
Majd még mesélek, ha lesz időm!
Most mennem kell!
Pusszantás mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. sajnor az edes reggeli itt a nepszeru, neha esznek hozza kolbasznak csufolt kis izeket is, na az aztan gyonyoru :)

    VálaszTörlés