2010. június 8., kedd

I'm from Miami!

Huh, bocsi, hogy csak most jelentkezek, de eseménydús volt az elmúlt pár napunk. Vasárnap volt day off-unk, baromi hasznosan töltöttük el az időt, kb délután 2-ig lógtunk a staff lounge-ba és neteztünk, majd kisütött 5 percre a nap úgyhogy úgy döntöttünk elmegyünk biciklizni. Kértünk kölcsön bicikliket, és elindultunk a város fele. A legközelebbi bevásárlócuccnál megáltunk, hogy veszünk fejenként 1 üveg sört. :D Vettünk is, de jött a vihar, úgyhogy visszamenekültünk a táborba, de mivel nálunk volt a sör, ami tiltott dolog, ezért miután elmúlt a vihar és kisütött a nap kimentünk a táborba és elindultunk a hegyre felvezető úton, ami odafele fél óra volt, vissza 5 perc :D. Kerestünk el elhagyatottam helyet és megittuk a sört, ami itt kb csak 2,5 decis, úgyhogy ne aggódjatok nem rúgtunk be :-D Bár Esztinek a száját is sikerült elvágnia az üveg szélével. Aztán visszamentünk a táborba és unatkoztunk tovább.
Jött egy új lány, illetve többen is jöttek, köztük 3 magyar is, de ez a lány indokolta a mai blogbejegyzésem címét. Vasárnap este jött, elsőre is kicsit furának tűnt, majd a szobában bemutatkoztunk és olyan hangsúllyal közölte hogy Miamiból jött, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne vagy legalábbis az lenne a világ közepe. Majd mikor mondtuk, hogy mi honnan jöttünk, fogalma sem volt róla, hogy hol van. Természetesen bejártszotta a hungry? kérdést, aminek mi nagyon tudtunk örülni, de életében nem hallott még Hungary-ről... Megbotránkozhattok az amerikai oktatási rendszeren. A csajszinak akkora arca van, hogy majdnem leesik, de érdekes módon kicsit olyan lepukkantnak tűnik nekünk, vagy inkább olyan igénytelennek. A cuccai azok az ágya 1 méteres körzetében vannak szanaszét... ő lett a miami-lány. :D

Tegnap Jim (a főnökünk) megmondta a tutit. Íme egy tuti jó takarítási módszer fürdőszobába tőle, innen Amerikából:
- végy egy nagy slagot
- kösd hozzá a bojlerhez, ha gázszag lenne köhögj egy kicsit, hogy tudják a többiek, hogy csinálsz valamit.
- vidd a slagot oda, ahol takarítani szeretnél
- nyisd meg a slagot... és menj végig vele mindenen, majd a vizet ami nem tudott átfolyni a falon a másik szobába azt söpörd bele az eldugult padlólefolyóba.
ENNYI, ha ezt teszed, minden bizonnyal baktériummentes lesz minden... vagy nem. Mi úgy gondoljuk, hogy nem, de Jim tudja a frankót. :D Mit szólnál anyukám, ha otthonra is bevezetnénk ezt. Ez nem normális dolog, de legalább tudjuk már, hogy miért olyan a bunk-unk amilyen: mert ő takarította :D
Tegnap jöttek 8-an. Egyre nemzetközibb lesz a csapat: 7 magyar(eddig), 1 ausztrál, 2 izraeli, 2 mexikói, és kb. 7 angol, 1 litván (aki Angliából jött) (és 1 Miami), és természetesen egy csomó amerikai. Jött 3 angol lány is. Kettő közülük teljesen normálisnak tűnik, a 3. lány is (a litván lány is), csak egy kicsit furi. Rögtön első este elkezdte kelletni magát Harrisnek, akinek itt van a menyasszonya is. Érdekes egy lány. Konyhára vették fel... konyhára... és életében ma vágott fel először hagymát... :D
Tegnap este voltunk boltba, meg ettünk fagyit. Életemben nem ettem még ennyire finom fagyit, pekán-diós volt, de ennyire finom fagyit én még nem ettem. Gyertek ide és kóstoljátok meg!! :D
Ma meg takarítgattunk, délelőtt szorgalmasan, délután lazulgatóssan. Délutánra nagyon el volt fogyva az egésztől kedvünk. Reméljük, hogy holnapra megjön, mert anélkül nehéz lesz a holnapi napunk.
Képeket majd holnap rakok fel.
Legyetek jók!! Puszik!

1 megjegyzés:

  1. hah, customer service-ben dolgozom 4 eve nem telt el ugy het, hogy ne futottam volna bele egy "Are you hungry?"-ba... marha vicces... NOT... Egyre nehezebben megy a nevetes megjatszasa...
    De sok olyannal talalkoztam, aki tud MO-rol, sot sok jart is ott, Taszaron katonak, vegy veteranok.
    A miami-i lany a leirasbol "white trash"-nek tunik, itt igy hivjak a trailerparki embereket, akik nagyon igenytelenuk elnek. Olyanok, mint a rosszabbfele ciganyok, csak feherek. (ne nagyon hasznald a kifejezest;) )
    Tenyleg jo vegyes a tarsasag :) tovabbi jo taborozast:)

    VálaszTörlés